ROVATOK

A könyv szeretete a Nyusziknál

A könyv szeretete a Nyusziknál

Napjainkban a gyermekek olyan környezetben nevelkednek, ahol a vizuális tömegkultúra átveszi (átvenni igyekszik) a könyvek szerepét. A szerencsi óvodában fontosnak tartják, hogy megtegyék az első lépéseket a gyermekek olvasóvá nevelése érdekében. Óvodáskorban megalapozni az olvasás szeretetét három lépésben lehet:
1. beszélgetéssel,
2. képeskönyvek közös nézegetésével és
3. a gyermekirodalommal való ismerkedéssel (mondóka, mese, vers, ének).
A célok megvalósítására folyamatosan törekszünk, de ezen a héten a fő hangsúly ezekre a területekre került. A gyermekek elhozták az óvodába otthonról a kedvenc mesekönyvüket, ezekről beszélgettek, nézegették és meséket és verseket hallgattak belőlük. Kártyák segítségével saját mesét is alkottunk, közben észrevétlenül fejlődött a fantázia, a szókincs és a szóbeli kifejező készség. Sajnos most nem látogathattak el a könyvtárba, így a Kazsik Marianna által készített fotók segítségével „barangolták be” a várat és az intézményt. Reviczky Beáta könyvtáros könyvcsomagot állított össze a csoportnak. A gyerekekkel közösen választották ki az óvodapedagógusok, hogy melyiket szeretnének kölcsönözni.
A gyermekek örömmel vettek részt minden felkínált tevékenységben, a legjobban a virtuális látogatás és a könyvtárba történő „beiratkozás” tetszett nekik. Ezek a mesés tevékenységek az iskola előtt álló gyermekekben felkeltik az olvasás iránti vágyat.

20210218 konyv 4 20210218 konyv 5 20210218 konyv 6

Deprecated: htmlspecialchars(): Passing null to parameter #1 ($string) of type string is deprecated in /var/www/clients/client2/web83/web/plugins/system/helixultimate/overrides/layouts/chromes/sp_xhtml.php on line 27
Image

Médiapartnereink

Tegyen virtuális túrát településünkön!