ROVATOK

Döntött az Egri Főegyházmegye

Döntött az Egri Főegyházmegye

Nyiri Tibor polgármester szerdán közösségi oldalán közölte, hogy döntött az Egri Főegyházmegye – mint intézményfenntartó – a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum és a Bolyai János Katolikus Általános Iskola tervezett összevonásával kapcsolatban.
A város polgármestere hangsúlyozta, hogy a megfogalmazott véleményét egységesen megerősítették rendkívüli testületi ülésen a képviselők: kifejezték hogy nem értenek egyet a két intézmény összevonásával.
A város polgármestere bejegyzésében kiemelte, hogy Ternyák Csaba érsek úrnak eljuttatott leveleiben – aminek a tartalmát korábban már nyilvánosságra hozta – az álláspontját részletesen megindokoltam és kérte, hogy a végső döntés meghozatalakor hangsúlyozottan vegyék figyelembe a szülők, a pedagógusok és a diákok összevonást ellenző véleménye mellett Szerencs Város Önkormányzatának állásfoglalását.
– A mai napon az Egri Főegyházmegye arról tájékoztatott, hogy az intézmények idei évre tervezett összevonása a megfogalmazott véleményekre tekintettel nem valósul meg, tehát a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Technikum a továbbiakban is önálló intézményként folytathatja a színvonalas nevelő-oktató munkát – erősítette meg Nyiri Tibor, amihez hozzátette: – Bár tudom, hogy a szervezeti átalakítással kapcsolatban Szerencs Város Önkormányzata nem rendelkezik jog- és hatáskörrel, ezért ezúton is köszönöm az intézmény fenntartójának, hogy az álláspontunkat az előkészítő munkában figyelembe vették és a város, a gimnázium, a pedagógusok, a szülők és a diákok számára egyaránt megnyugtató döntést hoztak.
Befejezésül a polgármester reményét fejezte ki, hogy bízik az Egri Főegyházmegye és Szerencs Város Önkormányzata további sikeres együttműködésében a katolikus nevelési-oktatási intézmények fenntartásában és korszerűsítésében, a hitélet kiteljesedésében.

Deprecated: htmlspecialchars(): Passing null to parameter #1 ($string) of type string is deprecated in /var/www/clients/client2/web83/web/plugins/system/helixultimate/overrides/layouts/chromes/sp_xhtml.php on line 27
Image

Médiapartnereink

Tegyen virtuális túrát településünkön!